A Haste The Day pályafutása egy nagy lejtő. Egy bíztató EP után rögtön írtak egy szédületes jó debütalbumot, Burning Bridges címmel. Az a cucc máig nagy kedvencem a telitalálat dallamokkal (melyeket nem ismételtek) és egyedi dalszerkezetekkel. Az ezt követő 'When Everything Falls' beállt a verze-refrén-verze-refrén-breakdown-refrén sémára, de még azt sem tudom lehúzni. Egy szűk 40 perces, üde, jó refrénekkel megpakolt anyag volt, a kedvenc HTD dalommal, az 'All I Have'-vel. Itt lépett ki Jimmy, a ZAO-t idéző vokalista, és jött az új srác. Nincs vele gond, csakhogy így a banda még jobban elment a klisék felé. A legutóbbi 'Pressure the Hinges' is tartogatott remek pillanatokat, de nagyon elhúzták a CD-t, nehezemre esik végighallgatni. Mintha a zenei részre nem figyelnének már úgy, csak a dallamokba fektetnének nagy hangsúlyt... mindenesetre az új korong már újra csak 38 perc, és egy hallgatás után annyit mondhatok: se nem túl jó, se nem túl rossz. Ha hasonlítani kellene valamelyik kiadványukhoz, az biztosan a legutolsó lenne, tehát az irányvonal maradt ugyanaz. Így kell ennek nekifutni, de elhamarkodott véleményt sem akarok hozni.