Dik még a Csenge!

Na szerbusztok, kicsit meghalta magát a design, de mostmár tündököl, szegény régi oldschool cucc elúszott. Szóval volt szerencsém tisztelegni egy régi kedvencem előtt, meg ők is jól megtisztelegtek mindenkit. A dolog különlegessége, hogy a Penny-t most Téglás Zoli idegenvezette ide, mert énekes lett náluk. Volt szerencsém vele is találkozni egy kicsikát, nem sokat, mert sietett lalalázni, meg bicepszet durrantani. Szóval mondták Zolinak a többiek, hogy Zoli ne énekeljél már szépen, mert az nem túl Pennywise-os. Hálistennek nem nagyon tud szarul énekelni, így a koncertélmény olyan volt, mintha visszakaptam volna anyám régi trabiját amit nagyon csipáztam, csak ronggyá tuningolva Supra kasztnival. Zoli nagyon szimpátise támogatta a jó Magyarországot ismét, mert egy csupaszív bácsi ő. Tényleg jó lenne, ha olyan jók lennének a magyarok, mint ahogy ő szereti/szeretné őket, ideje lenne felnőni a feladathoz. Kicsit megbeszéltette magyarul a zenekari tagokat is, de azért érezni lehetett, hogy nem összeszokott még a banda, meg gondolom a magyar konferálás is bosszantotta kicsit őket, de barátian eloltogatták egymást a számok között. Főleg a 1999-es Straight Aheadről játszottak nagy lendülettel, pár dalt máshonnan, bónuszba pedig egy kis  Stand By Me-t (NOFX cover (Pennywise cover-cover)- cover nyúlás? ne már), Alien-t, acsitári-t, meg Bro Hymn-t (OooOOOooO - és mindenki nyomás a színpadra) szóval a zárás is szép volt. Azért nem hüppögtem, és eltartott egy ideig míg leesett, hogy gyerekkori álom megvalósítás No. 32 kipipálva. Persze hogyne jött volna rám az ünnepelhetnék reggel 5-ig.