Dik még a Csenge!

Nem baj az, ha az ember néha kiesik a körhintából egy kis időre, szóval egy kis lustulás után, a blog zenei palettáján feszítő műfajokat tekintve az előző szép gondolat nyomán, bemutatom nektek ifjúkorom első, meglehetősen elvontra sikeredett találkozásomat az elektronikus zenével, ami nem más mint Aphex Twin (Richard D. James) Classics válogatása 1994-ből. A modern tüctücök ősatyja korai munkásságát foglalja össze, egyéb rare és live cuccokkal. Kizárólag annak ajánlom, aki az elborultabb elektronikára is vevő, aki pedig ismeri Aphex papát, annak is illik meghallgatnia, hogy mit alkotott zsenge ifjúkorában. Meghallgatás után ajánlatos továbblépni, hiszen rengeteg érdekességet tartogathat még kedvenc DJ-nk zenéje annak, aki valamennyire is szimpatizál a klasszikusokkal. Ha pedig ilyen zenéből mégtöbbet, akkor itt tessék keresgélni, vagy ezt tessék megnézni.

part1, part2

Régóta vadásztam erre a lemezre, mert tudtam, hogy Aaron Spectre a Drumcorps projecktjében feldolgozott a zenekartól egy dalt. Meghallgatván a lemezt rájöttem, nem is egy CU&D nótából ollózta össze a "Botch Up & Die!" című himnuszt, de ez most mindegy. Nem akarok regényt írni a lemezről, de aki csípi a Botch, Converge, The Locust fémjelezte kaotikus világot, az mindenképpen tegyen egy próbát a sajnálatosan már feloszlott zajbrigáddal. Ezt a 2002-es lemezt már csak egy teljes album követte 2005-ben, majd jött a sajnálatos földbeállás. 

Személyes hírek: holnap kegyetlenül összezabálom magam a torkos csütörtök keretében, péntekre pedig berúgást tervezek. Ilyen még úgysem volt a blogon, pedig elvileg erről kellene, hogy szóljon. Amúgy is jövünk fel, mint a kibaszott higany.

Nos ez a film nagyon adja. Hogy mit? Szerintem mindenkinek mást. Ámerikai film létére azzal együtt, hogy based on a trú story, mindenféle sallangtól, túlzástól, hollywood-i filmipari betegségektől mentes a rendezés, az alakítás, az egész történet. Megjelenésekor tojtam is rá, de feltételezésem nem igazolódott be, miszerint az egész "Zsüsztin Timberlake ugyan játsszon már vmi filmben"-re lenne kihegyezve, sőt. Ben Foster mellett ő az aki a legnagyobbat alakítja, úgyhogy haters, fel az okulárt és hegyezni a füleket, mert Zsüsztin király. A soundtrack is hihetetlenül együtt mozog a filmmel, és miután felállsz a fotölyből, egyszerűen kell. És most itt is van. Egy nagyon kevés zúzda, egy kis chill, sok néger, de nem kendi sápp. Az album húzóarca Tech N9ne, az uccsó szám egyszerűen zseniális. We rollin nigga.

Nálam a Relapse a legkedvesebb kiadó, szinte minden bandát érdemes megismerni náluk, a minőség garantált. A Rwake hat tagot számlál és két énekessel (egy férfi és egy női vokalista van, de nagy különbség nincs köztük. Magyarul áriázások kizárva...) gyalul le közel egy óra alatt.  A két átkötőt leszámítva 7-9 perces  lassú, ólomsúlyú  dalmonstrumokkal  mérnek végső csapás a hallgatóra,  de  megjelennek  náluk tradicionálisabb riffek és szólok is, melyek misztikus hangulatot kölcsönöznek a korongnak. Stoner és sludge rajongóknak mindenképpen ajánlott tananyag, de aki már ronggyá hallgatta a Mastodon diszkográfiát az is nyugodtan tehet vele egy próbát. 2007 egyik legjobb Relapse kiadványa.

pass: www. mediaportal.ru 

A néhai House Of Pain MC-je a tömény hiphop után szólóprojektjében a countryhoz és a blueshoz nyúlt, hogy kiteljesítse önmagát, mi meg magunkhoz, hiszen ezekkel együtt, és jellegzetesen mély hangjával eléggé jó kis chill muzsikát hozott össze. A Whitey-albumon azért még mindig a hip-hop dominál, de a lemezen azért Everlast bácsi, és a meghívott előadó nénik/bácsik is nyugiba vannak. Fogyasztása alkalmanként javallott, viszont akkor nagyon rendberak. Ha a csaj házhoz jön, tegyük most el a Six Feet Under cd-t, hadd búgjon inkább az öreg rekedt kecske. Ha nyomjad a szíved a búbánat, hadd kornyikálja ki belőle ő. Ha nem akarod hogy lefoglalja a gondolataid a hallgatnivaló, ideális választás. Burkolj Te is Whitey-nál, ehhez katt a borítóra.

Jason Kohnen, ismertebb nevén Bong-Ra ma már főleg breakcore lemezekkel riogatja az erre fogékony közönségét, de néha még mindig előkapja a sarokban porosodó bőgőjét. A The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble lemezen nagyon sötét hangulatú, elég minimál stílusú doomjazz fogadja a hallgatót. Ezt a korongot idén követi majd még egy, elvileg már tavaly rögzítették is. Part1 Part2
A The Mount Fuji Doomjazz Corporation a Kilimanjaro drone-ba fojtott alteregója. Egy Sunn O)))-hoz képest jóval zeneibb zajt kell elképzelni, de még így is elviselhetetlen lehet jó pár a Kilimanjaro albumot szerető embernek. A lemezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék még mondani:

1, élő album, 69 perc, egy amsterdami koncert felvételét tartalmazza a korong.

2, feltöltöttem nektek, de részegen elkutyultam a linket. Tehát volt link, nincs link. Ha nagyon fogtok sírni, akkor feltöltöm megint. Mert azért én rendes vagyok.

GG-ről először a gimnáziumi osztály fiútagjai között közkézen forgó céltudatos és kalandvágyó férfiak életmódmagazinjában olvastam, Sid Vicious-szel és egyéb hasonló kamikaze punkrockerekkel egy rovatban. Később az is megvilágosodott számomra, hogy GG Allin az olvasottak ellenére mégsem ufó (még csak el sem vitték), hanem a punk egyik meghatározó alakja volt, olyan utolsó mohikán/cserkész/akármi, akinek feltett szándéka volt a rockzene "megmentése". Autentikus színpadi megnyilvánulásai szereztek számára hírnevet, melyek során előszeretettel használta az emberi test összes lehetséges produktumainak eszköztárát. Hogy miről is van szó, azt legjobban talán ez a cikk mutassa. Mindehhez botrányos/botránkoztató zene, és szélsőséges szövegek párosulnak, és varázsolnak egy meghitt délutánt, vagy ízlés szerint estét mindenki számára, aki letölti innen a találó elnevezésű Shit Sprayin Classics névre hallgató besztof dalcsokrot. Youtube-os videók szintén ízlés szerint keresendőek. Ha összeállt a kép, Sid Vicious, Kurt Cobain és Marilyn Manson áthelyezhetőek a "piskóta" könyvtárba. Megbotránkozásra fel!

Shitmat rendszeres vendég Magyarországon, legutóbb decemberben tartott egy vérfürdővel egybekötött táncos mulatságot a Trafóban. A brit elmebeteg általában a 90-es évek rettenet diszkóslágereit mixeli breakcore-módra, sok esetben már komikus elemekkel. Ez a 2004-es album sok raggás elemet tartalmaz, de a néhány lágyabb pillanat ellenére pokoli nagy sújtás a 42 perc. Bevallom Bandai két kultbejegyzése között (igen, én már tudom mivel készül nektek a kellemesen beteg fémgyáros) akartam valami bulisabbat is feldobni a blogra, nehogy azt gondolja bárki is, hogy beszűkült metálfejek vagyunk. Tehát, ahogy Halász Ferenc mondaná egy Depi refrén előtt: "Mindenki ugrik, FEL!"  (itt szeretném megjegyezni, hogy hamarosan kerül fel egy Bong-Ra hangzóanyag is, de addig hallgassátok ezeket a korai kiadványokat.

Amióta Betonkeverő Bazsibácsi mesélt nekünk a rádiós műsoráról, azóta égek a vágytól, hogy megtudjam milyen az igazi korai Napalm Death. Nem mintha eddig bármi is megakadályozott volna az ismerkedést illetően, de a csengemagazin nem csak a ti életeteket, hanem az enyémet is rendbeteszi majd. Egyébként nem is akkora blődli a téma, hiszen egy 1987-es lemezről van szó, ami punk romjain a hardcore születésével megtámogatva a grind definiálása felé tendál. A vokált az egyik alapító tag, Bullen úr alias Nik Napalm visította fel, de a mai felállásban egyik tag sem volt ott a kezdetektől. Azóta a napalm kúlt lett, a korai napalm meg méginkább. Tehát történelem, Scum, Korainapalmdeath.

A srácok 2005 végén határozták el, hogy alapítanak egy bandát, majd nem is vártak sokáig, már 2006-ban stúdióba is vonultak. Az első kiadvány nem túlságosan forgatta fel az ekkor már gyengélkedő színteret, de idén már a Standby Records égisze alatt jön ki (egész pontosan február 28-án) ez a korong. A stílus talán a Haste The Day-féle metalcore-hoz hasonlít a legjobban, csak itt talán még jobban előtérbe kerülnek a dallamok. A kiadó még megemlíti hatásként az Underoath, He Is Legend, Maylene And The Sons Of Disaster zenekarokat is. A velencei srácokkal tehát elsődlegesen az próbálkozzon, aki szereti a fent említett zenekarokat.

pass: www.mediaportal.ru