Körülbelül 8 év után sikerült, mégpedig a kifejlődésemben és a tojáshéj seggemről történő lehámozásában oroszlánrészt vállaló metálhuszár Slipknot megtekintése, egy nem akármilyen turné állomásán: a Machine Head és a Children of Bodom kísérte őket el.
Háromszoros hurrá a három fellépőknek, mindannyian jól teljesítettek lehetőségeikhez képest. Ezt azért mondom, mert a szegény Bodom mindössze 30 percre volt látható a színpadon. Én elhiszem hogy jó cash egy ilyen turné, de már ilyen hírnévvel azért nem égetném le magam 30 perc rosszul kihangosított klimpírozással semmi pénzért. Szegény Alexihez majdnem hozzávágtak valamit, de szóra se méltatta a parasztot, csak bemutatott egyet: látszott hogy siettek. Viszont a kötelezőket szépen és feszesen játszották el, természetesen előttünk (hol máshol) szórványos pogó alakult ki heveny ugrálás közepette, bár a lelkesedés nem tartott sokáig.
Fogtuk magunkat és előreverődtünk a Machine Head-re, amit nem bántunk meg, mivel Flynn nagyon nagy show-t csinált, és hozták az igazi koncerthangulatot, rendesen átmozgattak minket is. Esetleges cirle pit-ek, pogó all night long, némi wall of death-tel fűszerezve, amelyekből nagy örömünkre nem nagyon sikerült kimaradni, de nem búsultunk, egyszer a negyedik sorban is jártunk, mindez a bölcsességfogam hátsó darabkájába került. Nem kell aggódni, már nem fáj, de azért jöhetnek az ajándékcsomagok. Mindenesetre tényleg nagyon profi a banda, a Halo-nál a terem felének hallójárati orgazmusa lehetett, ami a több ezres közönséget tekintve nem elhanyagolható mennyiség. Így kell koncertszámokat írni kérem. Folyamatosan fenntartotta a figyelmet a setlist, nem lanyhultak a srácok, Flynn a végefelé már levegőért kapkodott néha, de ezt is csak a youtube-os felvételekből utólag fedeztük fel. Sokan voltak egyébként akik célirányosan a Machine Head-re jöttek. Na igen, Bécsben nincs akkora betoji egy ilyen jegyártól.
Végül jött a nagy show, és ez már tényleg akkora volt, hogy az ember nem könnyen tudta hova tenni: pedig ezt csak hátulról néztük. Először is a Wienerstadthalle-ban összegyűlt iszonyatos tömeg egyidejű felhördülése már letaglózó volt, másodszor pedig Corey-éknak tényleg elég lett volna a mikrofonba fingadozni, annak is mindenki ugyanígy örült volna. Hatalmasabb népszerűségnek és elismerésnek örvend a banda mint valaha. Az előző két bandához képest is látszott a különbség: a Slipknot helyébe már tényleg lehetetlen beleképzelni saját magunkat. Bár nekem tetszik az All Hope Is Gone, csak egy Dead Memories/Psychosocial erejéig erőltették a dolgot, ami eléggé árulkodó. Mondjuk ezzel az új színpadi image-dzsel kapcsolatban sem áll mindig össze a kép, például az elején tök szokatlan volt a fényjáték, a fáklyát imitáló ledek eléggé piacosnak hatottak, persze a nagy kedvencek minden ilyen értetlenkedést elfeledtetnek. Például egy olyan kezdés amiben Surfacing is van, meg Get This. Vagy amikor eljátsszák a kedvencedet az új albumról. A Slipknottal kapcsolatban mindig lehetett kötekedni, de mindenki számára van egy olyan oldaluk, amire nem lehet mást mondani, csak azt, hogy ez igen.
